Labdarúgás közben merült fel mindez

Imádok focizni, mindig jó érzés van bennem egy olyan nap után, mikor legalább egy órát a pályán lehettem. Nem is tudom, mi kapcsol ki igazán. Talán a remek közeg, a csapattársak, akik egyben a barátaim is, vagy inkább a játék, a mozgás.

Tegnap, amikor ismét lementem, az egyik focis barátom azt mondta, hogy őt nagyon érdekli a kft alapítás, és már utána is nézett a dolognak. A szekhelypartner.hu oldalt találta meg, nagyon kedvező feltételekkel van akár székhelyszolgáltatásuk is.

Mikor én is megnéztem, láttam, hogy tényleg jó összeszedetten írnak a kft alapítás lépéseiről, a folyamatról, a feltételekről, a lehetőségekről, a korlátokról. Tetszik ez az egyenesség. Még abban is segítenek, ha nincs ügyvédje a leendő cég tulajdonosának. Na, de nézzük a leggyakrabban feltett kérdéseket. Ugyanis ők megválaszolják!

Amit rögtön az elején egyértelművé tettek, hogy egy ember is alapíthat kft-t, de lehetséges az is, hogy többen alapítsák meg. Az alapítók számában nincs limit, bármennyien alapíthatnak egy céget.

Egyszemélyes kft-nél ráadásul ma már könyvvizsgálat sem kötelező, ez még korábban volt érvényben. Így már ez a lépés kihagyható, jócskán leegyszerűsítve a folyamatot.

A törzstőkének minimum három millió forintnak kell lennie, ami készpénz és apport is lehet, ezt írják az oldalon. A beadástól számítva 2-3 napon belül elvileg be is jegyzik a céget, rosszabb esetben kb. egy hetet kell rá várni. A cég bejegyzését követően lehet bankszámlát nyitni, és a bejegyzés után számlázni is – de mindez elolvasható a szekhelypartner.hu oldalán. Nem is részletezném, ők ott úgyis megteszik. Ha valaki érintett ebben, járjon utána a részleteknek is mindenképp. Nekem ami kitűnik ebből, hogy céget alapítani jóval gyorsabb és könnyebb folyamat ma, mint régen volt, kevesebb elvárással. Így jó esélyekkel indul bárki.

Néhány szót ejtenék a már korábban emlegetett székhelyszolgáltatásról, merthogy az is van itt, méghozzá igen kedvező áron, szinte jelképes összegért. Tehát tudnak az ügyfelüknek ügyvédet is nyújtani, ha nincsen neki sajátja. Hozzájáruló nyilatkozatot küldenek az ügyvédnek, és pár órán belül már alá is lehet ezt firkantani. Mi a székhelyszolgáltatás része? Kirakják a cégtáblát a székhelyen, így az új tulajnak nem kell ezzel vesződnie. A leveleket átveszik, digitalizálják, és ingyen postázzák is végül. A székhelyet nem is szükséges meglátogatni, nincs ilyen elvárás. A törvényeknek megfelelő székhelyet biztosítanak. A székhely lehet Budapesten vagy Újlengyelben, ami nagyon szuper, mert ez utóbbi nem szed iparűzési adót, előbbi meg mindenki kedvenc városa. A kft alapítás még sosem volt ilyen egyszerű! A megfelelő szakemberekkel együtt dolgozva pillanatok alatt megoldható bármi. Ha ez felkeltette valaki érdeklődését, nézze meg mindenképp az oldalukat. Tud üzenni a weblapon keresztül, de telefonszám is van hívni őket. Az irodájukat is meglátogathatja persze előre egyeztetett időpontban. Ha elsőre nem vennék fel a telefont, azért sem kell aggódni, mert azt ígérik, hogy vissza fogják hívni, aki kereste őket. Ez ám az ügyfélközpontú hozzáállás!

A Bisnode is minősítette a céget, tehát pénzügyileg stabil, megbízható – ha nekem nem is hinne az olvasó, ennek már bizton hihet.

Mire nem jó egy jó kis fociedzés? Nem hittem, hogy ez a téma fog éppen szóba kerülni, és tessék, milyen jól jött. Mert így egy csomó kapu kinyílhat, ami eddig zárva volt a fejemben. A kft alapítás gyerekjátéknak tűnik, nem kell tartani tőle, csak utánanézni a részleteknek, mérlegelni, tervet készíteni, és haladni az úton!