A barátaim nagy híre

A barátaimmal rendszeresen szervezünk közös meccsnézéseket. Nemcsak a foci miatt izgalmasak számunkra ezek az alkalmak, hanem azért is, mert általában ilyenkor tudjuk meg, kivel mi történt mostanában. A hétköznapokban szét vagyunk szóródva, ritkán van alkalmunk beszélni, úgyhogy jól esik összeülni.

A legutóbbi alkalommal például az derült ki, hogy a társaságból ketten éppen pont bt alapításon törik a fejüket. Mind a ketten…

Én személy szerint nagyon meglepődtem ezen, mert sosem gondoltam, hogy ilyen ambícióik vannak, azt hittem, jól elvannak a munkahelyükön. Most viszont rá kellett döbbennem, hogy nem így van, mindketten régóta keresik már a kilépési lehetőséget. A bt alapításhoz pedig minimum két személyre van szükség. Ezek: a beltag és egy kültag, akik pedig közösen vállalják a kockázatot a cég iránt (a beltag a magánvagyonával, a kültag pedig a szerződésbe beírt összegig). Sokan inkább Kft-t szoktak alapítani, mert annak nagyobb a presztízse, illetve tőkebevonásra is több a lehetőség, a bt alapítás folyamata azonban egyszerűbb bizonyos szempontból, és a működése is rugalmasabb.

Számomra kissé ijesztő a cégalapítás gondolata, egyből a sok felelősség és anyagi kockázat jut eszembe. A bt alapítás esetén például tudtommal korlátlan és egyetemleges a tagok felelőssége, amit úgy kell értelmezni, hogy ha csődbe megy a cég, arra minden rámehet. A barátaim azonban elmagyarázták, hogy alaposan körbejárták a bt alapítását megelőző teendőket. Készítettek például egy üzleti tervet, amelyben részletesen leírták az elképzeléseiket és a terveiket. Ehhez a piacot is megvizsgálták, tisztában vannak a versenytársaikkal, és a kereslet-kínálat viszonyával. És ha ez még mind nem lenne elég, találtak egy céget is, amellyel tudtak konzultálni ebben a témában.

A Gross Office Kft.-hez fordultak a bt alapítás tudnivalóit illetően, mivel ők a cégalapításban is tudnak segíteni, és a weboldalukon is számos ezzel kapcsolatos anyagot találtak. Szimpatikus volt nekik, hogy ha például nincs ügyvédjük, akkor a Gross Office akár ügyvédi segítséget is tud nyújtani. Emellett székhelyszolgáltatással is foglalkoznak, úgyhogy egyszerre több dolgot is el tudnak velük intézni.

A bt alapítás menetéről is a weboldalukon tájékozódtak, átolvasva tényleg nem tűnik olyan bonyolultnak. Ha a Gross Office Kft.-vel csináltatják, akkor telefonon le tudják egyeztetni velük az aláírás, illetve a konzultáció időpontját, majd kitöltve vissza kell küldeniük a cégnek egy adatlapot. Ezt követően kerül sor a megbeszélt konzultációra, és a szükséges iratoknak az átadására. Utána kerülnek az iratok a cégbírósághoz, ahol elvégzik a bt bejegyzését. Ez beletelhet pár napba, de amint ez is készen van, értesítik az ügyfelet, és jöhet a céges bankszámla nyitása. Az adminisztratív dolgok miatt tehát nem kell ide-oda szaladgálni, vagy több különböző embert megbízni, ők egy kézben tartják a dolgot.

Elmagyarázták a barátaim azt is, hogy a bt alapításnak több előnye is van. Ők például azért választották ezt a cégformát, mert a Kft. alapításához általában szükség van egy viszonylag nagy törzstőkére, ők azonban jelenleg nem tudnak ekkora összeget beáldozni. Az üzleti tervük alapján azonban egy éven belül már be fog indulni a vállalkozás, úgyhogy megéri most bt alapításba fogni. Emellett a bt-nek az adózása is kedvezőbb lehet, mint például egy Kft.-nek, hiszen ebben az esetben nem társasági adót, hanem személyi jövedelemadót kell fizetniük.

Most, hogy már ennyit tudok a bt alapításról, valóban nem is tűnik olyan ijesztőnek az egész. Remélem, be fog jönni a barátaim biznisze. A végén már annyit beszéltünk a témáról, hogy a meccs végéről le is maradtunk. Mindenesetre ha egyszer én is ilyesmibe akarok majd fogni, akkor már legalább tudom, hogy kikhez forduljak.