A hűvös esti levegő csípősen simult ránk, ahogy kiléptünk a nagykanizsai stadion fényei alól. A meccs után kissé fáradtan, berekedten, de feldobott hangulatban indultunk haza, a léptünk visszhangzott a macskaköves utcákon. A Nagykanizsa FC aznap este keményen küzdött, a srácok mindent beleadtak, de sajnos csak egy szoros döntetlenre futotta. Az ellenfél védői a meccs vége felé olyan keményen léptek oda a csatárainknak, mintha az életük múlt volna rajta. A bíró az utolsó tíz percben három sárga lapot is kiosztott nekik. A második félidő végén egyre szorult az ellenfél nyaka körül a hurok, mi pedig tudtuk, hogy ha lett volna még pár perc hátra, biztosan betalálunk és nyerünk.
A hideg éjszakában gőzölgő lélegzetünk apró felhőkként szállt felfelé, amikor a sarkon feltűnt egy kis minifánkos bódé, ahonnan a frissen sült fánkok édes, vaníliás illata áradt felénk.
Megállunk egy körre? – kérdezte Dani, mire mi csak bólintottunk. A bódé kis ablaka mögött egy idősebb néni állt, vastag sálat viselt, s kezeit egy pillanatra sem hagyta pihenni. Az automata minifánk sütő gép ontotta magából az aranysárgára sült fánkokat, a kicsi, kerek lyukas fánkocskákból 12 darabot tett egy papír tálkába aztán porcukorral hintette meg, végül pedig híg lekvárral és csoki szósszal öntötte nyakon őket, kinek-kinek ízlése szerint.
Ahogy az első falatot a számba vettem, azonnal elfelejtettem a hideget. A meleg tészta puhasága, a porcukor finom fahéjas illata, a külsején lágyan csordogáló áfonya lekvár selymes zamata egy pillanatra minden fáradságot feledtetett.
Ez az igazi győzelem ma este – mondta nevetve Bence, aki szintén tele szájjal falatozott. Valóban, még ha a meccs nem is hozta el a várt diadalt, ez a kis édes jutalom mindenkit kárpótolt. A kezeinket melengette a papír tálka, amelyben a forró fánkok pihentek, a lelkünket pedig az érzés, hogy egy jó meccs után, barátok között, semmi sem esik jobban, mint egy tucat frissen sütött minifánk egy hűvös szeptemberi este közepén.
Miközben mi boldogan majszoltuk a fánkokat, Peti teljesen belefeledkezett a pult egyik sarkában dolgozó kis automata fánksütő gép látványába. A gép folyamatosan adagolta a kis tészta adagokat az olajba, majd aranybarnára sütötte őket, míg végül egy rácsos tálcára pottyantak, készen arra, hogy porcukrot és öntetet kapjanak. Peti teljesen lenyűgözve figyelte a folyamatot.
Ez valami zseniális! – lelkendezett, miközben a néni mosolyogva figyelte. Egész nap el tudnám nézni. Egyszer biztos, hogy veszek egy ilyet és otthon is fánkot fogok sütni minden este!
A néni jókedvűen felnevetett. Akkor neked bizony jó nagy társaságra lesz szükséged, hogy versenyt egyetek vele, fiatalember! – mondta vidáman. Ez a gép akár 1130 fánkot is tud gyártani óránként.
Ha szeretnéd kipróbálni a gépet, akkor csak nyomd meg itt ezt a gombot! – mondta ekkor a néni.
Peti szemében felcsillant a fény, ahogy egy pillanat alatt átkapcsolta a kapcsolót, amely elindította a tészta adagolását. Izgatottan figyelte, ahogy a gép pontosan ugyanazokat a hibátlan, aranybarna fánkokat készíti el, mint az előzőek. „Ez életem egyik legjobb estéje!” – jelentette ki nevetve, mire mindannyian vele nevettünk.
A hideg estében, egy jó meccs után, a frissen sült fánkok és a baráti nevetés melegített fel minket igazán. Ahogy továbbindultunk, mind egyetértettünk abban, hogy ez a kis fánksütő bódé a fánksütő gépével, a stadion közelében bizonyosan a legjobb hely, ahol egy hűvös este végén meg lehet pihenni.