Társasági mozgásformák hullámhegyei és völgyei
Ahogy a legtöbb mozgásformának, úgy a labdarúgásnak is megvannak a maga hullámhegyei és völgyei. Akkor is, ha nézzük, akár a TV előtt, akár kimegyünk a stadionba és ott szurkolunk. Persze ha focizunk – legyen szó városi vagy országos bajokságról, vagy csak helyi összejövésről és „labdázgatásról” – akkor is van olyan, hogy jobban megy, és van, hogy rosszabbul. Ha nem vesszük nagyon komolyan, és inkább csak egy játéknak fogjuk fel, akkor mindig jó érzéssel tudunk részt venni rajta. De csapatsportként ez az értés nem csak rajtunk múlik…
Első érzésre a labdarúgás és a tangó nem is különbözhetne jobban egymástól. Pedig sok hasonló van bennük. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk és igazán jól érezzük magunkat, mind a kettőben stabil alapokkal kell rendelkezzünk.
Figyelnünk kell önmagunkra és a csapattársainkra – a tangóban pedig a partnerünkre.
A külső körülményekre, mint a fény, vagy épp a másik csapat – a tangóban pedig a zenére és a többi táncosra. Az biztos, hogy együtt nagyszerű élményt élhetünk át és életre szóló emlékeket, vagy akár barátságokat is szerezhetünk.
Egy komoly lényegi különbség viszont van: a győzelem.
A fociban, ha nyerünk, örülünk.
Döntetlen esetén senki nem örül.
Ha veszítünk, akkor pedig szomorúak vagy épp idegesek vagyunk.
A tangóban nem veszíthetünk. Sőt, döntetlen sincs. A tangó egy igen különleges kapcsolat a férfi és a nő között, így a hobbitáncban csak egy út van: a közös győzelem útja.
Megtettem az első lépéseket a tangó Budapest világába
Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen ritka élményre bukkanok. Meglepően sok tangós eseményt találhatunk a fővárosban, sőt szinte minden hónapban jönnek külföldi sztárok fellépni, előadni, és tanulni is lehet tőlük. Ugyanúgy sztárok, mint a labdarúgás nagyjai – csak kisebb közösségnek. Komolyan, lehet-e reális esélyem Cristiano Ronaldoval focizni? Hát igen-igen valószínűtlen. Sőt Szoboszlai Dominikkel sem valószínű, hogy együtt fogok játszani, de még „csak” az NB1-es futballistákkal sem…
A TáncSzalonban ismerkedtem meg a tangó budapesti eseményeivel, ahol igazán egyedi környezetben fogadtak. Nem volt hasonlítható egy tornaterem öltözőjéhez, sokkal inkább egy vidéki kastély Szalonjában éreztem magam. A tangónak hála nemcsak a táncesteken tudom jól érezni magam, hanem a céges partyn vagy egy barátom esküvőjén is magabiztosan mozgok a parketten. Teljesen új felfedezés olyan kíváncsi tekintetekkel találkozni, akik arra várnak, hogy megtáncoltassam őket. Ugyan a tangóban még nem sikerült egy nemzetközi sztárral sem táncolnom, de már volt alkalmam a helyi hírességeket is megismerni, sőt az első táncélményt is átéltem egy igazi profival. Csodás látni, hogy milyen elérhető, földhözragadt emberek vannak ebben a közösségben.
Úgy látom, hogy az argentin tangó sosem fog annyi embert vonzani, mint a foci, de ez nem is baj. 80 évesen, amikor már járni is alig fogok tudni, úgysem mennék már kimenni a pályára… De az biztos, hogy a táncparkettre fel fogok lépni tangózni!